Adatkezelési tájékoztató

Jelen adatkezelési tájékoztató a Szinergia Egyesület partnerei részére készült: az általa kiírt LEADER pályázat pályázóinak, az Egyesület által szervezett programok résztvevőinek, honlapjai látogatóinak és az azokon megjelenített partnereinek, szerződéses partereinek, önéletrajzot benyújtók, továbbá a vele kapcsolatba lépők számára.

Az alábbi tájékoztató azt a célt szolgálja, hogy Ön tájékozódhasson arról, hogy a Szinergia Egyesület (továbbiakban Egyesület vagy Adatkezelő) miként kezeli személyes adatait. A tájékoztatót az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Info tv.”) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) rendelkezéseit követtük elsősorban. Jelen dokumentumban – ha külön nem jelöljük -, akkor a „GDPR” rendeletre, mint Európai Uniós legfelsőbb jogforrásra hivatkozunk.

Tartalomjegyzék

Alapvető fogalmak

Adatkezelő: a Szinergia Egyesület jogi személy, mely az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.
Személyes adat: bármilyen adat vagy információ, amely alapján egy természetes személy Érintett– közvetett vagy közvetlen módon – azonosíthatóvá válik.
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy, jelen adatkezelési tájékoztató vonatkozásában az Adatkezelő valamennyi ügyfele, partnere, az Adatkezelővel elektronikus, postai vagy egyéb úton kapcsolatba lévő természetes és jogi személyek. Tájékoztatónkban ez alapvetően Önre vonatkozik.
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a személyes adatok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tagolása, tárolása, átalakítása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, betekintése, felhasználása, közlése, továbbítása vagy egyéb módon hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, korlátozása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők rögzítése.

Adatkezelő:

Szinergia Egyesület (székhely: 7937 Boldogasszonyfa, Kossuth L. u. 14., adószám: 18331499-1-02, bírósági bejegyzés száma: Pk.60.124/2008./4., képviseli: Neiczerné Jaksa Szilvia elnök)
E-mail: szinergialeader@gmail.com
Telefonszám: +36 73 312 511

Adatvédelmi tisztviselő:

Rajczi Román
Levelezési cím: Szinergia Egyesület 7900 Szigetvár, Dózsa György utca 14.
E-mail: szinergialeader@gmail.com
Telefonszám: +36 73 312 511

Az Érintettek jogai, joggyakorlás

Az érintetteket a GDPR rendelet előírásai szerint az alábbi jogok illetik meg személyes adataik kezelése kapcsán:

  1. Előzetes tájékozódáshoz való jog, melyet jelen tájékoztatónk útján biztosítunk.

  2. A hozzáféréshez való jog: az Érintett jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon arról, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, illetve kérelmére személyes adatait és azok kezelésével összefüggő információkat rendelkezésére bocsájtjuk.

  3. Helyesbítéshez való jog: az Érintett kérelmére hibásan vagy hiányosan rögzített személyes adatait javítjuk, helyesbítjük, kiegészítjük.

  4. Adatkezelés korlátozásához való jog: az Érintett kérelmére személyes adatai kezelését korlátozzuk (azokon a tároláson túl egyéb adatkezelési műveletet nem végzünk):

  • ha az érintett vitatja az adatok pontosságát, akkor ezek tisztázásig; vagy

  • ha az adatkezelés jogellenes, de az érintett az adatok törlését ellenzi és e helyett azok zárolását (azaz felhasználásának korlátozását) kéri; vagy

  • ha az érintett jogi igénye előterjesztése, érvényesítése, védelme érdekében kéri ezt; vagy

  • ha az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen, akkor az érdekek elsőbbségének megállapításáig.

A korlátozás alá vett személyes adatokat akkor lehet a tároláson kívüli kezelni, felhasználni, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy arra jogi igény érvényesítése, jogok védelme vagy fontos közérdek miatt van szükség.

  1. Törléshez való jog: az Érintett kérelmére személyes adatai törlését akkor kötelességünk indokolatlan késedelem nélkül megtenni:

  • ha a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; vagy

  • ha az érintett visszavonja önkéntes hozzájárulását az adatkezeléshez, és annak nincs más jogalapja; vagy

  • ha az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen (közfeladat ellátása körében vagy jogos érdekből történő adatkezelés esetében) és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; vagy

  • ha a személyes adatokat jogellenesen kezelték; vagy

  • ha a személyes adatokat jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.

Ha nyilvánosságra hozott személyes adatot kell törölnünk, akkor az észszerűen elvárható lépéseket megtesszük annak érdekében, hogy tájékoztassuk a további adatkezelőket kéréséről.

Felhívjuk figyelmét, hogy az adatokat nem törölhetjük, ha az adatkezelés szükséges:

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;

  • az adatkezelést számunkra előíró jog szerinti kötelezettségünk teljesítéséhez;

  • közérdekből végzett feladat végrehajtása céljából, ideértve a népegészségügyi közérdeket;

  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

  • közérdekű archiválás, tudományos és történelmi kutatási vagy statisztikai célból.

Érintett törlési kérelme esetében amennyiben azt jogos érdek vagy jogszabályi előírás vagy bármely egyéb ok nem teszi lehetővé, úgy amennyiben lehetséges, a törlés helyett zárolást ajánlunk fel.

  1. Tiltakozáshoz való jog: az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, amennyiben annak jogalapja jogos érdek (adatkezelő vagy harmadik fél részéről) vagy közfeladat ellátása. Az érintett tiltakozása esetében az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Az adathordozhatósághoz való jogot (azaz azt, hogy az Egyesület által kezelt személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja) az Adatkezelő nem tudja biztosítani, mivel az adatkezelés nem automatizált módon történik.

Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatok kezeléshez való hozzájárulását az érintett bármikor visszavonhatja. A visszavonás nem befolyásolja az azt megelőző adatkezelés jogszerűségét.

Az Érintettek jogainak gyakorlása elősegítése érdekében megfelelő műszaki és szervezési intézkedéseket teszünk, adatvédelmi tisztviselőt neveztünk ki az érintetti közvetlen kapcsolattartás elősegítésére, akit fent jelzett elérhetőségein kereshet személyes adatai kezelésével kapcsolatos kérdéseivel vagy jogai gyakorlása érdekében.

Az érintett jogainak gyakorlását ingyenesen biztosítjuk, kivéve, ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ilyenkor észszerű összegű díjat számíthatunk fel (jelenleg 100 Ft/A4 lap a nyomtatott dokumentumok esetében, továbbá erről az érintettet előzetesen értesítjük, aki nyilatkozhat kérelme fenntartásáról), vagy megtagadhatjuk a kérelem alapján történő intézkedést.

Kérhetjük a személyazonosság hitelt érdemlő módon történő igazolását, ha megalapozottan feltételezhető, hogy a kérelmet benyújtó személy nem az érintett.

Az Érintett által benyújtott kérelmet a legrövidebb idő alatt teljesítjük, de legfeljebb egy hónapon belül elbíráljuk, és a döntésről az Érintettet írásban (vagy ha elektronikus úton nyújtották be, akkor elektronikus úton) értesítjük. Ez a határidő indokolt, bonyolult esetben 2 hónappal meghosszabbítható, az érintett ez irányú egy hónapon belüli értesítése mellett, az ok megjelölésével.

Jogorvoslati tájékoztatás

Személyes adati kezelésével kapcsolatos kéréseivel, panaszával kérjük, forduljon bizalommal adatvédelmi tisztviselőnkhöz: Egyesületünk adatkezelési politikája, hogy partnereinkkel együttműködve, érdeküket maximálisan szem előtt tartva, közös megoldást keressünk.
Amennyiben intézkedésünkkel elégedetlen lenne, úgy panasszal fordulhat az alábbi hatósághoz:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhelye: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.
Telefonszám: +36 1 391 1400; Fax: +36 1 391 1410;
E-mail cím: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: www.naih.hu

A NAIH döntése ellen bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető. Továbbá Ön személyes adatai védelméhez való jogait polgári bíróság –választása szerint a lakóhelye vagy ennek híján tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék – előtt érvényesítheti.

Tájékoztatás adatvédelmi incidens esetére

Az adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Esetleges adatvédelmi incidens esetén – a jogszabályokkal összhangban – mindent megteszünk a hatás mérséklésére, és intézkedéseket teszünk ennek jövőbeli elkerülésére. Ha az incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár az érintett jogaira és szabadságaira nézve, akkor az Érintetteket haladéktalanul értesítjük. Szükség esetén értesítjük a hatóságot. Az incidensekről nyilvántartást vezetünk.

Automatizált döntéshozatal, profilalkotás

Az Egyesületnél nem zajlik automatizált döntéshozatal vagy profilalkotással járó adatkezelés.

Adattovábbítás

Az Adatkezelő működéséből fakadóan elkerülhetetlen, hogy az érintettek egyes személyes adatait – célhoz kötötten, jogalappal és az adattakarékosság elvét betartva – továbbítsa harmadik felek felé, akik önálló adatkezelőkként felelnek tevékenységükért és a személyes adatok kezeléséért.

Az Európai Unión kívüli, harmadik országba nem továbbít az Egyesület személyes adatokat.

Az érintett önkéntes hozzájárulásának jogalapján történő adatok nem kerülnek továbbításra harmadik fél felé.

1. Adattovábbítás külső szolgáltatók felé, szolgáltatás igénybevétele kapcsán:
Ezen szolgáltatók a maguk szervezésében, maguk által meghatározott módon és eszközökkel kezelik a személyes adatokat, önálló adatkezelőként felelnek a maguk adatkezeléséért. Ezek jellemzően: rendszergazda, könyvelő, honlapkezelők, foglalkozás-egészségügyi szolgáltató, tűz- és munkavédelmi szolgáltató, pénzintézet, telekommunikációs szolgáltató, szamlazz.hu, ügyvéd, könyvvizsgáló, közüzemek, postai szolgáltató, futárszolgálat.

2. Ellenőrző és felettes szervek felé történő adattovábbítás címzettjei:
Működést ellenőrző szerv: Baranya Megyei Kormányhivatal Agrár és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya
Pályáztatási tevékenység körében ellenőrző szerv: KAP (Közös Agrárpolitika) Nemzeti Irányító Hatóság (korábbi Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága) (továbbiakban IH)
Magyar Államkincstár (az IIER1- és IIER 2-ben végzett pályázatkezelési feladatoknál) mint Kifizető Ügynökség.

3. Egyéb, jogszabályon alapuló / hatósági adattovábbítások:
Minden egyéb jogszabályban előírt esetben vagy jogszabály biztosította jogkörben elrendelt, hatósági vagy ellenőrző szerv általi ellenőrzésekor személyes adatokat kell szolgáltatnunk. Jellemzően: hatósági adatszolgáltatás, ellenőrzés, rendőrség, jogerős bírói végzés alapján történő adatközlés (pld. NAV, TB /nyugdíjigazgatási szervek, rendőrség, ügyészség, bíróság felé).

Az Önt érintő egyes adatkezelési tevékenységek részletei

Az alábbiakban az egyes adatkezelési tevékenységi területekre vonatkozóan nyújtunk részletes tájékoztatást a GDPR rendelet előírásai szerint.

1. Az Egyesület által kiírt LEADER Helyi Fejlesztési Stratégia pályázatokhoz kapcsolódó személyes adatok kezelése

A LEADER pályázati kiírás keretében pályázóknak javasoljuk, hogy személyes adataik kezeléséről tájékozódjanak a támogatást folyósító és ellenőrző szervek, azaz a KAP Irányító Hatóság és a Magyar Államkincstár részéről is.

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

Jelen Adatkezelő, azaz a Szinergia Egyesület Helyi Akciócsoportként (HACS) az alábbi személyes adatokat kezeli a benyújtott pályázatokhoz kapcsolódóan:

Alapvetően a pályázat benyújtásakor és a pályázati folyamat során az érintett által megadott adatokat kezeljük a pályázati ügyintézés során.

Részletesebben, az eljárás során Adatkezelő a KAP tv. 14. § (1) bekezdés szerinti támogatási adatokat kezeli, azaz:

a) a kedvezményezett természetes személy természetes személyazonosító adatait, lakcímadatait, támogatási azonosítóját,

b) a kedvezményezettre vonatkozóan keletkezett adatokat,

c) a monitoringadatokat, valamint

d) a kedvezményezett ellenőrzése során harmadik személyről nyert – személyes adatként az a) pont szerinti – adatokat.

Támogatási adatokként kezeljük a támogatási jogosultság vagy kizáró okok fennállásának adatait (jellemzően az Nvt. szerinti, átlátható szervezetre vonatkozó adat, tényleges tulajdonosi adat stb.), összeférhetetlenség adatait.

Meghatalmazott eljárása esetében a meghatalmazott természetes személyazonosító adatait kezeljük.

Ingatlant érintő pályázat esetében a tulajdonos és azon személyek neve és címe, akik azon fennálló joggal rendelkeznek.

Hitelből biztosított önerő esetében a hitel kedvezményezettjének adatait.

Kedvezményezett adószámát, adóazonosító jelét, nyilvántartási számát.

A benyújtott pályázatok bírálati eredményének adatait.

Egyéb, pályázati kiírásban vagy pályázati benyújtási felületen szereplő adatokat.

Az egyes pályázatokhoz kapcsolódó, arra jellemző adatfajták a pályázati kiírásnak megfelelően kerülnek kezelésre a fentieken kívül is.

Humán irányultságú, harmadik felek bevonását (pld. rendezvények megtartását, oktatást, utaztatást, táboroztatást) célzó és eredményező pályázatok esetében a programon részt vevők természetes személyazonosító adatai (neve, születési helye és ideje, anyja neve); aláírása; lakhelye; a programhoz kapcsolódó egyéb adata (pld. valláshoz vagy nemzetiséghez való tartozás ilyen irányú program esetében) is kezelésre kerülhet. A programokon fotódokumentáció is készül a pályázat megvalósításának igazolása céljából. Erről az Irányító Hatóság és a Kifizető Ügynökség tájékoztatója a mérvadó.

Ezen adatok az érintettől származnak. A pályázati forrásból csak a kiírásban szereplő adatok hiánytalan szolgáltatása esetén tud részesülni a pályázó.

Az adatkezelés célja:

Az Egyesület céljával összhangban, a „KAP – Közös Agrárpolitika” (korábbi „vidékfejlesztési program”) keretében a LEADER források kezelése, az Irányító Hatóság (IH) által ráruházott jogcímbirtokosként közreműködés a LEADER központi / EU pályázati források elosztásában: „HACS” – Helyi Akciócsoportként meghatározott fejlesztési stratégia mentén a rá allokált keretösszeg terhére pályázatok kiírása, elbírálása és a befogadott pályázatok ügyintézése. Jogosultsága a jogszabályok, az IH és a Magyar Államkincstár mint Kifizető Ügynökség szabta keretrendszer- feltételrendszer keretein belül értelmezhető, az „Általános Útmutató a LEADER helyi akciócsoportok által meghirdetett helyi felhívásokhoz c. dokumentum” (a továbbiakban: ÁÚF alkalmazásával). A kedvezményezettel a támogatási szerződés megkötését előkészíti, de nem maga köti azt.

Az adatkezelés jogalapja:

Az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges (GDPR 6. cikk (1)e): tekintettel Adatkezelőnek a pályázati források elosztásában végzett közfeladatára, mely a Kedvezményezett és a Támogató közötti támogatási szerződés megkötését segíti elő. A feladatvégzést az Irányító Hatóság és Adatkezelő, mint HACS között létrejött „Együttműködési Megállapodás a Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósítására és a Helyi Akciócsoport működési és animációs költségeinek támogatására” szabályozza.

Továbbá az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez is szükséges (GDPR 6. cikk (1)c). Egyrészt a pályázati dokumentációban található valamennyi személyes adat kezelésének egyebek mellett egyik legfontosabb jogalapja a 2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről III. Fejezete. Másrészt a közadatok honlapon való közzétételében érintett adatok esetében az Info tv., a közérdekből nyilvános adatok kijelölésében a KAP tv. 15. § (3), továbbá a fent hivatkozott ÁÚF előírásai is vonatkoznak az adatkezelésre.

Adattárolás időtartama:

A KAP tv. 14. § (1) bekezdés szerint Adatkezelő a támogatási adatokat az adott intézkedésre vonatkozóan a végrehajtásához való jog elévüléséig kezelheti (támogatói okirat átvételétől számítottan 10 évig).

Adattovábbítás: az „adattovábbítás” fejezetben ismertetettek szerint.

A támogatás kedvezményezettje a támogatás elszámolása, igazolása érdekében a rendezvények, képzések, táborok, közösségi utazások megvalósítása során a jelenléti íveket, oktatási naplókat és szerződéseket az elszámolás részeként, a pályázat megvalósításának igazolása céljából továbbítja az ellenőrző szerveknek (IH és MÁK), ezek személyes adattartalma jellemzően a programon részt vevők természetes személyazonosító adatai (neve, születési helye és ideje, anyja neve); aláírása; lakhelye; a programhoz kapcsolódó egyéb adata pld. valláshoz vagy nemzetiséghez való tartozás is lehet. A programokon fotódokumentáció is készül a pályázat megvalósításának igazolása céljából. Erről az Irányító Hatóság és a Kifizető Ügynökség tájékoztatója a mérvadó.

A LEADER pályázatokkal kapcsolatosan a leaderszinergia.hu honlapon közzétett adatokról:

Az Info tv. 1. sz. mellékletének II.11. pontja, valamint III.3. pontja szerint Adatkezelő honlapján közadatként pályázatonként közzéteszi az általa kiírt pályázatok esetében a támogatást elnyert kedvezményezett nevét, a projekt címét, a település megnevezését és az elnyert támogatási összeget.

A projekt szakmai beszámolók az Adatkezelő honlapján közzétételre kerülnek a pályázati kiírásban adott tájékoztatás alapján, a KAP tv. 15. § (3) bekezdésével összhangban, valamint tekintettel arra is, hogy a kedvezményezett a támogatásra vonatkozó ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően szerződésben hozzájárulását adja ahhoz, hogy a támogatói intézményrendszer nyilvánosságra hozhatja a támogatás felhasználására vonatkozó adatokat.

2. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) programjainak lebonyolítási feladatihoz kapcsolódóan a rendezvényen részt vevők személyes adatainak kezelése

A Szinergia Egyesület a közöttük létrejött szerződés alapján a MAKETUSZ „Zselici Bringás Vándor” és „Egy napos biciklis osztálykirándulás” programjait bonyolítja le. A programokat a MAKETUSZ hirdeti meg, a jelentkezéseket a Szövetség fogadja és intézi, a jelentkezők a MAKETSZ-szal állnak jogviszonyban.

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

A Szinergia Egyesület az alábbi adatokat kezeli a program kapcsán a résztvevőkről:

A programokon részt vevő kiskorú gyermekek és táborvezető pedagógusok / kísérő személyzet:

– természetes személyazonosító adatai (neve, születési helye és ideje, anyja neve), lakcíme, törvényes feltétel meglétekor aláírása

– a rendezvényen való részvétel szempontjából lényeges egészségügyi adatai, neme,

– testmagasság

– személyi igazolvány száma és / vagy OM azonosító

– részvételi díj, befizetés ténye

A kiskorú törvényes képviselőjének:

– neve, lakcíme, aláírása

– telefonos elérhetősége

Táborvezető pedagógusok:

– neve

– telefonos elérhetősége

MAKETUSZ-szal szerződött túrakísérők:

– neve

– telefonos elérhetősége

Rendezvény résztvevőiről – táborozókról és pedagógusokról – kép- és hangfelvétel, önkéntes hozzájárulásuktól függően.

Az adatok forrása:

A Szinergia Egyesületnek a MAKETUSZ a programok lebonyolításához szükséges személyes adatokat átadja, melyről az érintetteket a Szövetség honlapján keresztül Adatvédelmi tájékoztatójában tájékoztatja.

Az adatkezelés célja:

Adatkezelő és a MAKETUSZ között létrejött szerződés teljesítése érdekében a program (tábor / kirándulás) megszervezése, lebonyolítása céljából a programokon részt vevők adatainak nyilvántartása, kezelése.

Az adatkezelés jogalapja:

Szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1)b): a rendezvény-menedzsment feladatok ellátása érdekében a Szinergia Egyesület és a MAKETUSZ közötti szerződés.

A személyes adatok különleges kategóriájába tartozó adatok – mint az egészségügyi adatok – kezelését a GDPR 9. cikk (2)g jogalapján kezeli az Egyesület: az adatok kezelése jelentős közérdek – nevesítve a táborozók egészségvédelme – miatt szükséges, a korábban hatályos „12/1991. (V. 18.) NM rendelet a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről” rendeletet felváltó a 6/2025. (II. 25.) BM rendelet előírásai alapján.

A táborozók személyes adatainak kezeléséhez a törvényes képviselő hozzájárulását is adta (GDPR 6. cikk (1)a és GDPR 9. cikk (2)a).

A kép- és hangfelvételek elkészítésére minden esetben az érintett (törvényes képviselője) kifejezett, írásbeli, a többi hozzájárulástól elkülönült hozzájárulása ad jogalapot, mely megtagadása nem járhat rá nézve hátrányos következménnyel (GDPR 6. cikk (1)a).

Az érintett (kiskorú törvényes képviselője) hozzájárulásait a táborba való jelentkezés keretében, a MAKETUSZ felé adta meg, az adattovábbítás a két szervezet között a MAKETUSZ adatvédelmi tájékoztatójának megfelelően történt.

Adattárolás időtartama:

A Szinergia Egyesület a személyes adatokat a táboroztatási szezon végéig, az elszámolások megtörténtéig kezeli (mely a gyakorlatban a tábort követő 3 hónapot jelent).

Osztálykirándulások esetében ez a határidő a kirándulást követő egy hónap.

Ennél hosszabb ideig akkor kezelheti az érintett személyes adatát, amennyiben jog érvényesítése miatt van erre szükség (pld. polgárjogi igény esetén 5 évig), vagy más jogszabály miatt (pld. Btk. szerinti bűncselekmény), vagy egyéb jogszabály azt előírja.

Adattovábbítás:

A program résztvevőinek – és különösen a kiskorúaknak – a személyes adatait zártan kezeli az Adatkezelő, azokat harmadik fél felé nem továbbítja (kivéve ha jogszabály vagy azon alapuló eset megköveteli ezt, például baleset vagy bántalmazás esetében).

Az Adatkezelő a MAKETUSZ felé közölhet – elsősorban a programon való részvételről szóló – adatot.

Az érintett személyes adataival kapcsolatos jogainak érvényesítése:

Az érintett személyes adataival kapcsolatos kéréseit, érintettjei jogai gyakorlására irányuló kérelmét jogosult bármely Adatkezelővel közölni, azaz jelezheti azt a MAKETUSZ vagy tevékenységünk körében a Szinergia Egyesület felé is. Ezen adatkezelőknek kötelezettsége haladéktalanul értesíteni mindazon Adatkezelőket, akik számára a személyes adat továbbításra került, vagy jelen esetben akitől az adatot maga átvette.

3. Személyes adatok kezelése kerékpár bérbeadási szerződésekhez kapcsolódóan

Az Egyesületnél lehetőség van kerékpárok bérlésére szerződés keretében.

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

A kerékpárt bérbe vevő személy adatai:

– név, aláírás, anyja neve, születési helye és ideje, személyi igazolvány száma

– a bérletre vonatkozó adatok (időtartam, kerékpár jellemzői), ebből következtethető információk.

Az adatkezelés célja:

Az Egyesületi nyújtotta szolgáltatásként kerékpár bérbeadási szerződés megkötése, teljesítése, megszüntetése; kötelezettségek teljesítése és jogok érvényesítése, a szerződéshez kapcsolódó egyéb ügyintézés, reklamáció.

Az adatkezelés jogalapja:

Szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1)b)

Jogszabály (GDPR 6. cikk (1) c) – a szerződéshez kapcsolódó jogi kötelezettségek teljesítése (elsősorban adójogi jogszabályok és a számviteli törvény – szerződés, számlák, bizonylatok) esetében.

Elérhetőségi adatok esetében: Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1)a), a kapcsolati adatot az érintett adja meg.

Adattárolás időtartama:

A számviteli bizonylatoknak minősülő iratokat, azok adatait 8 évig őrizzük a számviteli törvény szerint, az adóbizonylatokat 5 évig tároljuk az adózás rendjéről szóló törvény szerint, egyéb adatokat pedig a Ptk. általános elévülési határidejéhez igazodva 5 évig kezeljük, illetve ettől eltérhet, amennyiben jogszabály ennél hosszabb elévülési időt állapít meg (pld. Btk. hatálya alatti cselekményekben).

Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatok esetében azokat az adatkezelési cél teljesüléséig illetőleg az érintett hozzájárulásának visszavonásáig kezeli az Egyesület. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Továbbá amennyiben az Egyesületet érintő valamely EU vagy hazai forrást allokáló pályázat megköveteli, úgy a pályázatban megjelölt időtartamig kezeljük a kiállítók személyes adatait.

Adattovábbítás: az „adattovábbítás” fejezetben ismertetettek szerint.

4. A Szigetvári Zrínyi Nap kézművesek utcája rendezvényén kiállítók személyes adatainak kezelése

Az Egyesület a Szigetvári Zrínyi Napok során a „kézművesek utcája” programelem szervezője a város önkormányzatával kötött szerződés alapján.

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

A résztvevő kézműves adatai:

– neve

– levelezési címe, számlázási címe

– adószáma

– gépjármű rendszáma a behajtáshoz

– e-mail címe, telefonszáma

– számlavezető pénzintézet, számlaszám

Az adatok az érintettől származnak, ezek nélkül szerződéskötés, azaz a rendezvényen való részvétel nem lehetséges. A kapcsolati adatok a jelentkezés (szerződés) részét képezik, a lebonyolításhoz feltétlenül szükségesek.

Az adatkezelés célja:

Adatkezelő és Szigetvár Város Önkormányzat között létrejött szerződés keretében a Zrínyi Napon a „kézművesek utcája” program szervezői feladatainak elvégzése: koordináció a kézművesek és az Önkormányzat között, a rendezvény szervezése, jelentkezések fogadása, részvételi díjak beszedése és mindezek közvetítése az Önkormányzat felé.

Az adatkezelés jogalapja:

Szerződés előkészítése, teljesítése (GDPR 6. cikk (1)b) – az önkormányzattal kötött szerződés felhatalmazása alapján a jelentkezőkkel kötött keretmegállapodás a részvételre.

Adattárolás időtartama:

A rendezvényen való részvétel adatait általánosságban a Ptk. általános jogérvényesítési határidejéhez igazodva 5 évig kezeli az Egyesület. Az egyes adatok esetében az őrzési idő ettől eltérhet, amennyiben jogszabály vagy szerződés ennél hosszabb elévülési időt állapít meg.

A számviteli bizonylatoknak minősülő iratokat, azok adatait 8 évig őrizzük a számviteli törvény szerint, az adóbizonylatokat 5 évig tároljuk az adózás rendjéről szóló törvény szerint.

Továbbá amennyiben az Egyesületet érintő valamely EU vagy hazai forrást allokáló pályázat megköveteli, úgy a pályázatban megjelölt időtartamig kezeljük a kiállítók személyes adatait.

Adattovábbítás: az „adattovábbítás” fejezetben ismertetettek szerint, továbbá Szigetvár Város Önkormányzat felé (különösen a területfoglalási engedélyek és a behajtási engedélyek intézése kapcsán).

5. Az Egyesület által szervezett egyéb rendezvények résztvevői személyes adatainak kezelése

Az Egyesület számos, nyilvánosan látogatható rendezvényt szervez, ideértjük a mikrotérségi és kistérségi lakossági fórumokat és az egyéb rendezvényeket (pld. falunap, tábor, képzés). Mivel az Egyesület pályázati forrásból működik, így e rendezvényeken – a tömegrendezvények kivételével – jelenléti ív vezetésre és az esemény fotódokumentálására kötelezett.

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

Rendezvények, fórumok jelenléti íven gyűjtött adatai:

– név

– képviselt szervezet

– telefonszám (az ellenőrizhetőség érdekében)

– aláírás

– résztvevőről készült képfelvétel, fotó

– hangfelvétel – az érintett kifejezett hozzájárulása esetében

– Népszerűsítési célból készülő kép- és hangfelvétel – az érintett kifejezett hozzájárulása esetében

Az adatokat az érintett adja meg, ezek a rendezvények látogatásához szükségesek. Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt kép-és hangfelvételhez való hozzájárulás nem feltétele a részvételnek.

Az adatkezelés célja:

Az Egyesület által szervezett mikro- és kistérségi tájékoztató fórumok és egyéb nyilvánosan látogatható, jelenléti ív vezetéséhez kötött rendezvény során a rendezvény megtartásának igazolása az Irányító Hatóság felé, a tájékoztatási kötelezettség és törvényi megfelelés igazolása céljából.

Az adatkezelés jogalapja:

Az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges (GDPR 6. cikk (1)c), tekintettel Adatkezelőnek a LEADER Helyi Fejlesztési Stratégia pályázati forrás igénybevételéből fakadó, támogatási szerződésben vállalt, jogszabályok által is szabályozott kötelezettségére. Az esemény fotódokumentációját a pályázati előírás megköveteli a rendezvény megtörtének igazolása, elszámolás céljából.

A népszerűsítési célból történő kép- és hangfelvétel elkészítéséhez és közzétételéhez az érintett a többi tájékoztatástól elkülönülten adhatja meg hozzájárulását, annak megtagadása nem járhat az érintettre nézve hátrányos jogkövetkezménnyel, a GDPR 6. cikk (1)a pontja szerint.

Adattárolás időtartama:

Adatkezelő működésének finanszírozása a LEADER Helyi Fejlesztési Stratégia pályázati forrásból történik, ezért dokumentációját a működést ellenőrző szervek ellenőrizhetik, és megőrzési idejük az adott intézkedésre vonatkozóan a végrehajtásához való jog 10 éves elévüléséig tart (mely figyelembe véve a pályázati irányítási ciklusokat is a dokumentum keletkezésétől számítottan legfeljebb 15 éves megőrzést eredményezhet).

Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatok esetében azokat az adatkezelési cél teljesüléséig illetőleg az érintett hozzájárulásának visszavonásáig kezeli az Egyesület. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Adattovábbítás: az „adattovábbítás” fejezetben ismertetettek szerint, kiemelten az Irányító Hatóságot, akik felé a jelenléti ívek és eseményt dokumentáló fotók továbbításra kerülnek.

6. Személyes adatok kezelése szerződéses partneri / üzleti kapcsolatokkal összefüggésben

Az Egyesület szerződéses üzleti kapcsolatba lép szolgáltatóival / beszállítóival / egyéb üzleti partnereivel, elsősorban vállalkozási vagy megbízási szerződés keretében, az alábbiakban az ehhez kapcsolódó adatkezelést részletezzük.

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

Jogi személy beszállítók / vevők / partnerek:

– kapcsolattartóiknak neve, beosztása és kapcsolattartási adatai (telefonszám, e-mail cím)

– képviselő neve, aláírása

Természetes személy vállalkozó partnerek (őstermelők, egyéni vállalkozók, egyéni cégek) üzleti adatai:

– neve, címe / székhelye, elérhetősége (telefonszáma, mail címe), adószáma, nyilvántartási száma, számlavezető pénzintézet neve, bankszámlaszám, aláírása, pozíciója, vállalkozásához köthető egyéb adata (pld. tevékenység, szakképzettség stb.)

– kapcsolattartóiknak neve, beosztása és kapcsolati adatai (telefonszám, e-mail cím)

Megbízási szerződéssel magánszemély partnerek, megbízottak adatai:

– személyazonosító adatok (név, születési név, anyja neve, születési hely és idő), aláírás

– lakcím

– TAJ-szám, adóazonosító jel

– számlavezető pénzintézet neve, bankszámlaszám

– kapcsolattartási adatok: telefonszám, e-mail cím

– a szerződés tárgyát képező feladatellátás adatai (feladat, megbízási díj, szerződés időtartama, kezdete / vége, megszűnés módja)

– a feladatellátás szempontjából lényeges egyéb képzettségi / szakmai gyakorlatra vonatkozó adatok

– a megbízási díj elszámolása érdekében az adó- és tb jogszabályok alkalmazásakor figyelembe vételre kerülő egyéb adatok.

Természetes személy szerződők adatai:

– természetes személyazonosító adatai (neve, születési helye és ideje, anyja neve), címe, elérhetősége (telefonszáma, mail címe), aláírása, esetlegesen számlavezető pénzintézet neve, bankszámlaszám

– kapcsolattartási adatok: telefonszám, e-mail cím.

Ezen adatokat az érintett adja meg, ezek a szerződéskötéshez és teljesítéshez szükségesek. A kapcsolattartási adatok megadása önkéntes, szerződés e nélkül is köthető.

Az adatkezelés célja:

Kapcsolattartás az üzleti partnerekkel, üzletek létrehozásának elősegítése. Szerződések / megállapodások kötése, teljesítése, megszüntetése; kötelezettségek teljesítése és jogok érvényesítése, szerződéshez kapcsolódó egyéb ügyintézés, reklamáció.

Az adatkezelés jogalapja:

Szerződés előkészítése, teljesítése (GDPR 6. cikk (1)b).

Jogszabály (GDPR 6. cikk (1) c) a szerződéshez kapcsolódó jogi kötelezettségek teljesítése (pld. adójogi jogszabályok és a számviteli törvény – szerződés, számlák, bizonylatok) esetében.

A honlapon való közzététel esetében az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó, az Info törvényben előírt jogi kötelezettsége teljesítéséhez szükséges (GDPR 6. cikk (1)c).

Önkéntesen megadható adatok (kapcsolati adat) esetében az érintett hozzájárulása (6. cikk (1)a).

Adattárolás időtartama:

Adatkezelő működésének finanszírozása a LEADER Helyi Fejlesztési Stratégia pályázati forrásból történik, ezért dokumentációját a működést ellenőrző szervek ellenőrizhetik, és megőrzési idejük az adott intézkedésre vonatkozóan a végrehajtásához való jog 10 éves elévüléséig tart (mely figyelembe véve a pályázati irányítási ciklusokat is a dokumentum keletkezésétől számítottan legfeljebb 15 éves megőrzést eredményezhet).

Egyéb esetekben a számviteli bizonylatoknak minősülő iratokat, azok adatait 8 évig őrizzük a számviteli törvény szerint, az adóbizonylatokat 5 évig tároljuk az adózás rendjéről szóló törvény szerint, egyéb adatokat pedig a Ptk. általános elévülési határidejéhez igazodva 5 évig kezeljük, illetve ettől eltérhet, amennyiben jogszabály ennél hosszabb elévülési időt állapít meg (pld. Btk. hatálya alatti cselekményekben).

Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatok esetében azokat az adatkezelési cél teljesüléséig illetőleg az érintett hozzájárulásának visszavonásáig kezeli az Egyesület. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Adattovábbítás: az „adattovábbítás” fejezetben ismertetettek szerint, kiemelten a pályázati ellenőrző és felettes szervek felé történő adattovábbítás.

A leaderszinergia.hu honlapon közzétett közadatok:

A nettó 5 millió Ft / év / partner határt elérő vagy azt meghaladó értékű szerződések adatait az Adatkezelő honlapján közérdekű adatként nyilvánosságra kell hoznia (Info tv. 1. sz. melléklet III. Gazdálkodási adatok 3. pontja).

7. Üzleti és társadalmi partnerek kapcsolattartási adatainak kezelése

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

A köz-, a civil és az üzleti szféra:

– jogi személyiség kontaktjai esetében a kezelt személyes adatok: a szervezet képviselőjének és a kapcsolattartónak a neve, beosztása és kapcsolati adatai (telefonszám, hivatali e-mail cím)

– magánszemély kontaktok esetében a kezelt személyes adatok: a személy neve, szervezetének neve, beosztása és kapcsolati adatai (telefonszám, hivatalos e-mail cím).

A kapcsolattartási adatokat általában az érintett partner adja meg. Egyedi megkeresések esetében azok publikus forrásból származnak, az érintett hozzájárulása kezelésükhöz vélelmezhető. A kapcsolattartási adatokat hírlevélküldéshez – az érintett külön hozzájárulása nélkül – az Egyesület nem használja fel

Az adatkezelés célja:

Kapcsolattartás a köz-, a civil és az üzleti szféra szereplőivel, az Egyesület céljainak megvalósítása érdekében.

Az adatkezelés jogalapja:

Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1)a), a kapcsolati adatot az érintett adja meg vagy az nyilvános forrásból származik.

Adattárolás időtartama:

Általában ezen kapcsolati adatok nincsenek nyilvántartási rendszerbe rendezve, szisztematikus törlésükre ezért nem kerülhet sor, az eseti feljegyzések megsemmisítésre kerülnek teljesítés után nyomban.

A mentett, nyilvántartásba rendezett kapcsolati adatok esetében, az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatokat az Egyesület az adatkezelési cél teljesüléséig illetőleg az érintett hozzájárulásának visszavonásáig kezeli. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Adattovábbítás: az „adattovábbítás” fejezetben ismertetettek szerint.

8. Az Egyesület leaderszinergia.hu és zrinyi-zoldut.hu honlapjain megjelenített helyi szolgáltatók adatainak kezelése

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

Helyi termék előállítók / szállás- és vendéglátóhelyek / túravezető / szolgáltatói adatbázisok és szolgáltatók:

– neve

– szolgáltatási helyszín

– elérhetőségi adatai (telefonszám, e-mail cím)

– weboldalcíme

– tevékenysége.

Az adatokat az érintett bocsájtja rendelkezésünkre.

Az adatkezelés célja:

Helyi turisztikai szolgáltatók népszerűsítése, megjelenési lehetőség biztosítása számukra.

Az adatkezelés jogalapja:

Az érintett önkéntes és előzetes tájékoztatáson alapuló hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez (6. cikk (1)a).

Adattörlésre előirányzott határidők:

Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatok esetében azokat az adatkezelési cél teljesüléséig illetőleg az érintett hozzájárulásának visszavonásáig kezeli. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Adattovábbítás: adattovábbításra általában nem kerül sor, kivételes esetben az „Adattovábbítás” fejezetben ismertetett, általános esetekben lehetséges.

9. Az Egyesület leaderszinergia.hu és zrinyi-zoldut.hu honlapjain keresztül az űrlapok adatkezelése (kapcsolat, projekt ötlet és kerékpár-bérlés)

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

Kapcsolati űrlap a leaderszinergia.hu honlapon:

– név

– e-mail cím

– üzenetben közölt adatok

Projekt ötlet űrlap a leaderszinergia.hu honlapon – javaslatot tevő adatai:

– pályázó neve, e-mail címe, telefonszáma, címe

– képviselt szervezet neve

– projektre vonatkozó adatok (melyek nem számítanak személyes adatoknak)

Kerékpár-bérlés igénylő űrlap a zrinyi-zoldut.hu honlapon – igénylő adatai:

– név, lakhely, e-mail cím, telefonszám

– bérlésre vonatkozó adatok (pld. létszám, időpont-időtartam, úticél)

Ezen adatokat az érintett bocsájtja rendelkezésünkre, ezek megadása nélkül az űrlap beküldése nem lehetséges.

Az adatkezelés célja:

Az Egyesülettel kapcsolatba lépni kívánó személyeknek erre dokumentált formában lehetőség biztosítása, kerékpár-bérlés szolgáltatási igény fogadása, felmerülő projekt ötletek fogadása.

Az adatkezelés jogalapja:

Az érintett önkéntes és előzetes tájékoztatáson alapuló hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez (6. cikk (1)a).

Adattörlésre előirányzott határidők:

Az önkéntes hozzájárulás jogalapján kezelt adatok esetében azokat az adatkezelési cél teljesüléséig illetőleg az érintett hozzájárulásának visszavonásáig kezeli. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

Adattovábbítás: adattovábbításra általában nem kerül sor, kivételes esetben az „Adattovábbítás” fejezetben ismertetett, általános esetekben lehetséges.

10. Segítségnyújtás pályázóknak a pályázat beadásával, adminisztrációjával kapcsolatosan

Amennyiben Egyesületünk ügyfélszolgálatához fordul segítségért pályázati űrlap kitöltésével vagy bármely egyéb, ehhez kapcsolódó adminisztratív feladattal kapcsolatosan, úgy kollégáink igyekeznek Önnek ebben támogatást nyújtani. Ennek kapcsán az Ön személyes adatait azonban mi nem kezeljük, nem kérjük (és nem fogadjuk) el, csupán technikai segítséget tudunk nyújtani ebben (pld. pályázati felületet hol és hogyan éri el, mely rubrikába milyen adatot kell írnia).

11. A hozzánk benyújtott önéletrajzok adatkezeléséről

Önéletrajzát célhoz kötötten, a munkaerő-felvétel érdekében és a cél megvalósulásáig, azaz megfelelő jelölt felvételéig kezeljük. Önéletrajzát harmadik félnek nem továbbítjuk, arról másolatot nem készítünk, adatait nem rögzítjük számítógépen sem.,

Érintettek és a kezelt személyes adatok köre:

A jelentkezők által az önéletrajzban megadott személyes adatok, jellemzően név, kapcsolattartási adatok (telefon, e-mail, postacím), végzettségre, szakképzettségre, egyéb jogosítványok és ismeretek meglétére, szakmai gyakorlatra, szakmai kompetenciákra, érdeklődési körre vonatkozó információk.

Ezen adatok az érintettől származnak.

Az adatkezelés célja:

Az Egyesület munkaerő-igényének biztosítása, a megüresedett pozíciók betöltése, a jelentkezők jelentkezésének fogadása, szűrése, munkalehetőség nyújtása megfelelő jelöltek számára.

Az adatkezelés jogalapja:

Érintett hozzájárulása (6. cikk (1)a) (az adatot az érintett adja meg)

Jogos érdek (6. cikk (1)f) az önéletrajz hosszabbított őrzésekor, az érintett értesítésre adott válaszáig.

Adattárolás időtartama:

Amennyiben az érintett önéletrajzát feladott álláshirdetés nélkül bocsátja rendelkezésünkre, úgy joggal feltételezzük, hogy jövőben megnyíló pozícióra vár, így azt az adatkezelés ellen történő tiltakozásáig, de legfeljebb egy év időtartamig őrizhetjük (ekkortól vélelmezzük annak elévülését). Az álláshirdetések nyomán benyújtott önéletrajzokat a cél megvalósulásáig, azaz a meghirdetett pozícióra kiválasztott jelölttel kötött munkaszerződésben rögzített próbaidő sikeres leteltéig őrizzük. A jövőben potenciálisan alkalmazható jelentkezők esetében ezt követően további egy évig őrizhetjük az önéletrajzokat, ha az ellen nem tiltakozik, azzal, hogy erről a további adatkezelésről haladéktalanul értesítjük az önéletrajzot benyújtót. Amennyiben Ön – az érintett – tiltakozik az adatkezelés ellen, vagy kéri adatai törlését, úgy az Egyesület a kiválasztási folyamat bármely időpontjában ezt haladéktalanul köteles teljesíteni, vegye azonban figyelembe, hogy ezzel kiválasztásának lehetőségét is megszűnteti. Az Egyesület az őrzési idő leteltével az önéletrajzokat megsemmisíti.

Munkatársaink és egyesületi tagjaink védelme

Egyesületünk tagjairól és munkatársainkról nem készíthet hang- és / vagy képfelvételt (pld. telefonhívás rögzítése), kivéve, ha erre vonatkozóan tőle előzetesen írásbeli engedélyt kapott. Azonban az ilyen – jogszerűen, az érintett engedélye alapján készült felvételek – sem tárhatók fel más személy, különösen a nyilvánosság, sajtó, tömegtájékoztatás, közösségi média előtt, kivéve, ha arra ő maga is engedélyt adott, valamint az megalapozott indokkal, az illető személyiségi jogait továbbá Egyesületünk jó hírét tiszteletben tartva, az Egyesület Elnökének előzetes írásbeli jóváhagyásával történik. Egyesületünk tagjainak és munkatársainknak (közérdekből nyilvánosnak nem minősülő) személyes adatait másokkal nem oszthatja meg előzetes hozzájárulásuk nélkül.

A Tájékoztató hatálya

Jelen adatkezelési tájékoztató 2026. 05. 26. napjától visszavonásig vagy módosításig, új tájékoztató kiadásáig hatályos.

Az Adatkezelő fenntartja a jogot a jelen adatkezelési tájékoztató módosítására.

Süti szabályzat

Honlapjaink - leaderszinergia.hu és zrinyi-zoldut.hu - sütikezeléséről

A honlapjaink megfelelő és kényelmes működése érdekében weboldalunkon alkalmazunk sütiket, melyek az Ön számítógépén tárolt kis adatcsomagok. Ezeket böngészőjében maga tudja kezelni, engedélyezni vagy letiltani.

Analitikai, a látogatottsági adatokat anonim módon mérő, sütiket is minimális mértékben használó alkalmazásokat (Matomo és Clicky) is alkalmazunk honlapjainkon.

Hirdetési céllal jelenleg nem használunk sütiket.
Részletesebb sütitájékoztatónkat a honlap nyitóoldali sütifigyelmeztetésén keresztül eléri.

Milyen jogszabályok vonatkoznak adatkezelésünkre, hová fordulhat kérdéseivel, panaszával?

Adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 17-i 2016/679/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: GDPR) előírásai alapján történik. E jogszabályokban foglalt jogait (előzetes tájékozódáshoz való jog, helyesbítéshez, tiltakozáshoz, törléshez, hozzáféréshez, adatkezelés korlátozásához, adathordozhatósághoz való jog) a sütik használata során is érvényesítheti.

További információért bizalommal forduljon az adatvédelmi tisztviselőnkhöz, vagy közvetlenül az adatkezelőkhöz.

Mik azok a sütik, milyen célból használunk sütiket?

Weboldalunkon sütiket (cookie-k) használunk, melyek olyan kis adatfájlok, amelyeket a webhely kérésére a böngésző eltárol a felhasználó számítógépén, mobil eszközén. A cookie engedélyezi a webhely számára, hogy időről időre megjegyezze a műveleteket vagy a beállításokat.

Többféle süti létezik, más-más célból használjuk azokat honlapunkon. Vannak az oldal megfelelő működését segítő sütik, míg más sütik kényelmi funkciót szolgálnak, pld. melyek megjegyzik beállításait, hogy azokat ne kelljen minden belépésnél újra megtennie. Vannak olyan sütik is, melyek egy oldal használatának elemzésében hasznosak az oldal üzemeltetőjének, hogy azt fejleszthesse és Önt releváns tartalmakkal láthassa el.

Hogyan tudja ellenőrizni, beállítani vagy letiltani a sütiket?

A sütik elfogadása önkéntes, az Ön hozzájárulásán alapul, melyet a süti figyelmeztetésben található „Elfogadom” gomb megnyomásával megad, de a figyelmeztetés megjelenését követően böngészésének folytatásával is megadja hozzájárulását ráutaló magatartásával. Önnek jogában áll a hozzájárulását bármely időpontban visszavonni (süti beállításainak módosításával, törlésével), ez azonban nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.

A legtöbb böngésző alapértelmezett beállítása általában elfogadja a sütiket, azonban lehetőséget adnak arra, hogy a felhasználók beállítsák, hogy a böngésző visszautasítson bizonyos típusú sütiket vagy akár egy konkrét választott sütit, a sütiket bármikor törölhetik, vagy beállíthatják úgy a böngészőjüket, hogy az küldjön figyelmeztetést akkor, ha sütit küld. A sütik letiltása, törlése vagy használatuk korlátozása esetében azonban előfordulhat, hogy a weboldal funkciói nem fognak megfelelően működni.

A sütik letiltására vagy engedélyezésére vonatkozó információ böngészője „Súgó” menüpontjában található. A népszerű böngészők esetében a sütik beállításával kapcsolatos tájékoztatás a következő linkeken érthető el:

• Internet Explorer: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/17442/windows-internet-explorer-delete-manage-cookies
• Mozilla Firefox: https://www.firefox.com/en-US/privacy/websites/cookie-settings/
• Google Chrome: https://support.google.com/chrome/answer/95647?hl=hu
• Opera: https://help.opera.com/en/latest/web-preferences/#cookies

A süti fájlok mobiltelefonon vagy más mobil berendezésen történő irányítására vonatkozó részletes információk megtalálhatók az adott telefonkészülék vagy mobil berendezés Felhasználói kézikönyvében/használati utasításában.

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy reklámblokkoló (ad-blocker) használata esetén a cookie nyilatkozatról szóló tájékoztatás nem minden esetben jelenik meg. Amennyiben szeretné megtekinteni, deaktiválja a reklámblokkoló alkalmazást!

Weboldalunk mely sütiket használja, milyen célból és meddig tárolja azokat?

https://leaderszinergia.hu oldal
Szükséges sütik: a weboldal a működéshez szükséges sütiket használ.
Analitikai sütik: a weboldalunkon webanalitika és látogatottságmérés céljából, a felhasználói élmény javítása és a látogatottsági statisztikák nyomon követése érdekében két párhuzamos analitikai rendszert alkalmazunk.
1. Matomo Analytics (Saját szerver oldali mérés): Az oldal használja a Matomo Analytics (korábbi nevén Piwik) szoftvert, amely WordPress bővítményként közvetlenül a szerverünkön fut.
• Adattárolás: Az így gyűjtött adatok nem kerülnek továbbításra harmadik félhez, azok felett kizárólag a Szinergia Egyesület rendelkezik.
• Cél: A látogatói trendek hosszú távú, biztonságos elemzése.
2. Clicky Web Analytics (Valós idejű mérés), az oldal használja továbbá a Clicky szolgáltatást (szolgáltató: Roxr Software, Ltd.), amely egy külső, harmadik fél által biztosított analitikai eszköz.
• Adattárolás: A Clicky szerverein történik, az Európai Unió adatvédelmi előírásainak megfelelő módon.
• Cél: Valós idejű (real-time) forgalomfigyelés és technikai hibák gyors kiszűrése.
Milyen adatokat gyűjtünk és mit követünk az analitikai sütikkel? Mindkét rendszer anonimizált formában rögzíti a látogatásokat. Ez azt jelenti, hogy az Ön IP címének utolsó bájtjait a rendszer maszkolja, így az személyes azonosításra nem alkalmas.
A rendszerek az alábbiakat értékelik:
• Technikai adatok: Használt eszköz típusa (mobil/asztali), operációs rendszer, böngésző típusa, képernyőfelbontás.
• Viselkedési adatok: Megtekintett oldalak, az oldalon eltöltött idő, kattintások helye, honnan érkezett az oldalra (pl. keresőből vagy közösségi médiából).
• Földrajzi adatok: Ország és város szintű (becsült) tartózkodási hely.
Sütik (Cookies) használata: A mérések pontossága érdekében mindkét szoftver sütiket (kis adatcsomagokat) helyezhet el a böngészőjében (pl. _pk_id, _pk_ses, _jsuid). Ön a böngészője beállításaiban bármikor letilthatja a sütik fogadását, ez a weboldal működését nem befolyásolja, csupán a statisztikai mérést kapcsolja ki.

https://www.zrinyi-zoldut.hu oldal
A honlapon kizárólag az oldal működéséhez szükséges sütiket kezelünk.

Aktuális sütik (Cookie) részletes listája