1. intézkedés: Helyi termék előállításának vagy piacra juttatásának támogatása
Fogalommagyarázat
- Helyi termék: a helyben megtermelt, vagy összegyűjtött alapanyagokból, helyben kialakult eljárások, receptek alkalmazásával, nem nagyüzemi keretek között előállított, esetleg csomagolásokban is helyi anyagokat, helyi kulturális elemeket felhasználó termék.
- Kézműves termék: helyi alapanyagokból, vagy jelentős helyi élőmunka ráfordítással készülő termék.
Kapcsolódó HVS célkitűzés
A helyi termék előállításán és piacra jutásán alapuló versenyképes helyi gazdaság megerősítése.
HVS intézkedés leírása
A Szinergia Egyesület támogatja a kizárólag helyi terméket előállítók számára a technikai és a termeléshez szükséges infrastrukturális adottságok létrehozását. Támogatás vehető igénybe ezekhez kapcsolódóan új építmény, épület építésére, meglévők felújítására, bővítésére, korszerűsítésére, továbbá a magas minőségű és feldolgozottsági fokú termékek előállítását szolgáló gép és eszközbeszerzésekre, valamint az előállított termék értékesítéséhez kapcsolódó marketing tevékenység végzésére. Ezen kívül a kizárólag helyi termékeket piacra juttató, ezzel kapcsolatban promotáló tevékenységet végző szervezetek tevékenységéhez kapcsolódóan is igényelhető támogatás.
Támogatási kritériumok
- Méhészethez kötődő támogatási igény esetén a 47/2010 (XII.31.) VM rendelet által támogatott eszköz, tevékenység nem támogatható.
- Méhészethez kötődően támogatható: pergető konténer, mézkiszerelő, csomagolástechnikai eszközök, védőruházat, tároló és feldolgozó helyiség kialakítása
- Együttműködési kötelezettség a Szinergia Egyesülettel helyi termékek térségi rendezvényeken történő bemutatására.
- A pályázó tevékenységét legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor bemutatja a Szinergia Egyesület honlapján.
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Vállalkozási célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 200 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 25 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen a pályázat benyújtásakor:
- lakóhellyel rendelkező természetes személy, amennyiben vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát, illetve, ha a pályázattal érintett tevékenység működési engedélyhez kötött új tevékenység, akkor az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig felveszi az egyéni vállalkozói tevékenységei közé,
- lakóhellyel rendelkező mezőgazdasági őstermelő, amennyiben a pályázatban meghatározott fejlesztés saját előállítású vagy helyi termék előállítására, feldolgozására, valamint piacra jutásának elősegítését célzó tevékenységre irányul
- lakóhellyel rendelkező önálló tevékenységet végző magánszemély természetes személynek, valamint a Vhr. 2. § (3) bekezdésének c) pontja alapján turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím keretében falusi szálláshelyet üzemeltető természetes személynek (adószámos magánszemély) nem kell vállalnia, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát.
- székhellyel rendelkező induló mikrovállalkozás
- székhellyel működő mikrovállalkozás
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- építés,
- gépbeszerzés,
- eszközbeszerzés,
- rendezvény előkészítése és megvalósítása,
- marketing.
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok:
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok: | ||
Letöltés | Dokumentum | |
Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről | ||
Nyilatkozat honlapon történő megjelenésről |
2. intézkedés: Háztáji termékek előállításának támogatása
Fogalommagyarázat
- Háztáji termék: az ügyfél lakóhelyén saját gazdaságában kisüzemi módszerekkel előállított növényi, vagy állati eredetű élelmiszerek, amelyeket a lakóhelyükön értékesítenek, vagy felhasználnak.
Kapcsolódó HVS célkitűzés
A helyi termék előállításán és piacra jutásán alapuló versenyképes helyi gazdaság megerősítése.
HVS intézkedés leírása
Piacra kész háztáji termékek előállítására, feldolgozására, csomagolására igényelhető támogatás, e tevékenységekhez kapcsolódó eszköz és gépbeszerzésekre, kisléptékű infrastruktúra fejlesztésre.
Támogatási kritériumok
- Méhészethez kötődő támogatási igény esetén csak kaptár beszerzése támogatható.
- Kizárólag mezőgazdasági termék előállításra vehető igénybe támogatás.
- A pályázó tevékenységét legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor bemutatja a Szinergia Egyesület honlapján.
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Vállalkozási célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 200 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 2 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területéhez tartozó településen a pályázat benyújtásakor
- lakóhellyel rendelkező mezőgazdasági őstermelő, amennyiben a pályázatban meghatározott fejlesztés saját előállítású vagy helyi termék előállítására, feldolgozására, valamint piacra jutásának elősegítését célzó tevékenységre irányul
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- építés,
- gépbeszerzés,
- eszközbeszerzés,
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok: | ||
Letöltés | Dokumentum | |
Nyilatkozat honlapon történő megjelenésről |
3. intézkedés: Önkormányzatok és civil szervezetek gazdaságfejlesztő hatású termék előállításának támogatása
Fogalommagyarázat
Önkormányzati, vagy civil szervezet által végzett termék előállító tevékenység: nonprofit szervezetek versenyképességének erősítése, a szociálisan hátrányos helyzetű inaktív, vagy tartósan alacsony jövedelmű lakosság gazdasági aktivizálása, tevékenységük bővítése értékteremtő munka lehetőségének biztosításával.
Kapcsolódó HVS célkitűzés
A helyi termék előállításán és piacra jutásán alapuló versenyképes helyi gazdaság megerősítése.
HVS intézkedés leírása
Helyi önkormányzat, vagy civil szervezet által végzett termék előállító tevékenységekhez kapcsolódó, gazdasági funkciójú építési beruházásaira, vagy eszközeire és gépbeszerzéseire igényelhető támogatás.
Intézkedés célja szociális jellegű munkaprogram támogatása, amelyben a helyi munkanélküliek felkarolása és munkába való beintegrálása a cél, amellyel elérhető a helyi munkanélküliség csökkentése.
Támogatott tevékenységek: zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés, állati eredetű élelmiszer, vagy alapanyag előállítás, gyógy- és fűszernövény termelés, növényi termények előállítása, feldolgozása.
Támogatási kritériumok
- Non-profit szervezetek csak a már 2013.01.01 előtt végzett termelési tevékenység esetében jogosultak pályázni.
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Közösségi célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 1 000 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 10 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen a pályázat benyújtásakor működő:
- székhellyel rendelkező nonprofit szervezet
- települési önkormányzat
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- építés,
- gépbeszerzés,
- eszközbeszerzés,
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok:
- Nonprofit szervezet ügyfél esetén a benyújtás évét megelőző utolsó éves beszámol
4. intézkedés: Mikrovállalkozások létrehozása vagy kisléptékű fejlesztése
Kapcsolódó HVS célkitűzés
Térségi szereplők közötti együttműködések hálózatosodások kialakulásának elősegítése, a helyi gazdaság megerősítésén a vállalkozói a civil és az önkormányzati szféra élet- és versenyképességének javításán, kapcsolatrendszerének fejlesztésén keresztül.
HVS intézkedés leírása
A támogatás célja a mikrovállalkozások kisléptékű fejlesztése. Telephelyfejlesztés, eszközbeszerzés és marketing tevékenységek önállóan és együtt is pályázhatók
Támogatási kritériumok
- Építési beruházás esetén lakóingatlan fejlesztése nem támogatható.
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Vállalkozási célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 200 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 999 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen a pályázat benyújtásakor
- lakóhellyel rendelkező természetes személy, amennyiben vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát, illetve, ha a pályázattal érintett tevékenység működési engedélyhez kötött új tevékenység, akkor az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig felveszi az egyéni vállalkozói tevékenységei közé,
- lakóhellyel rendelkező önálló tevékenységet végző magánszemély természetes személynek, valamint a Vhr. 2. § (3) bekezdésének c) pontja alapján turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím keretében falusi szálláshelyet üzemeltető természetes személynek (adószámos magánszemély) nem kell vállalnia, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát.
- székhellyel rendelkező induló mikrovállalkozás
- székhellyel rendelkező működő mikrovállalkozás
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- építés,
- gépbeszerzés,
- eszközbeszerzés,
- rendezvény előkészítése és megvalósítása,
- marketing.
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok:
A Szinergia Egyesület nem kér a projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumot.
5. intézkedés: Megújuló energiahordozók előállításának támogatása
Kapcsolódó HVS célkitűzés
A fenntartható környezet és tájhasználat megteremtésének támogatása a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésén keresztül
HVS intézkedés leírása
A LEADER-térség déli részén magas agrárpotenciálú területek, míg északi részén jelentős erdőterületek találhatók, ezért az érintett településeken a mind a mezőgazdasági, mind az erdészeti melléktermékek nagy mennyiségben termelődnek. Az intézkedés célja a megújuló energiaforrások, elsősorban fűtőanyagok előállításának és felhasználásának térségi elterjesztése, egyrészt a mezőgazdasági vagy erdészeti melléktermékeket energiahordozóvá alakító berendezések beszerzésének támogatásával, másrészt a megújuló energiatermelő ültetvények kialakításához szükséges gépek, eszközök és technológiák beszerzésének támogatásával.
Támogatási kritériumok
- Megújuló energiaforrások, fűtőanyagok előállítására, vagy a megújuló energiatermelő ültetvények kialakításához szükséges gépek, eszközök és technológiák beszerzésére igényelhető támogatás.
- A következő megújuló energiát hasznosító berendezések beszerzése és telepítése nem támogatható:
- napkollektor
- napelem
- hőszivattyú
- kazán
- szélgenerátor
- Ültetvénytelepítés nem támogatható.
- A HACS működési területét lefedő, a fenntartható energiastratégiával és energiaellátással kapcsolatos témájú kisfilm elkészítésében való együttműködés
- Bemutató, vagy nyílt nap megrendezése a helyi akciócsoport közreműködésével (Együttműködés).
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Vállalkozási célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 5 000 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 15 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területéhez tartozó településen a pályázat benyújtásakor
- székhellyel rendelkező induló mikrovállalkozás
- székhellyel rendelkező működő mikrovállalkozás
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- építés,
- gépbeszerzés,
- eszközbeszerzés,
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok: | ||
Letöltés | Dokumentum | |
Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről | ||
Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről kisfilm készítéséhez |
6. intézkedés: Megújuló energiát hasznosító berendezések beszerzése és telepítése
Kapcsolódó HVS célkitűzés
A fenntartható környezet és tájhasználat megteremtésének támogatása a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésén keresztül.
HVS intézkedés leírása
A LEADER-térség területén rendkívül magas az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér címbirtokosok száma, mely jelentős élénkítő hatást generál a térség településeinek közösségi életében. A helyi közösségi aktivitás növelése és a közösségi terek működtetési feltételeinek javítása érdekében a közösségi célt szolgáló épületek energetikai fejlesztésének (napkollektor és napelem beszerzésének és telepítésének) támogatására igényelhető támogatás.
Támogatási kritériumok
- Kizárólag közösségi célt szolgáló épületek fejlesztése támogatható.
- Integrált Közösségi Szolgáltató Tér címmel rendelkező ingatlanok esetében kizárólag olyan épületekre vonatkozóan nyújtható be pályázat, melyeknek IKSZT beruházása már megvalósult.
- Integrált Közösségi Szolgáltató Teret működtető pályázók esetében kötelező az éves programterven felül 1 fenntarthatósági témájú programelem vállalása Szinergia Egyesülettel való együttműködésben.
- Nem támogatható:
- Épület hőszigetelés, nyílászáró csere
- Kazán beszerzése és telepítése
- Természetes személy tulajdonában lévő ingatlan fejlesztése
- A HACS működési területét lefedő, a fenntartható energiastratégiával és energiaellátással kapcsolatos témájú kisfilm elkészítésében való együttműködés
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Közösségi célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 1 000 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 5 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területéhez tartozó településen a pályázat benyújtásakor működő
- települési önkormányzat
- székhellyel rendelkező nonprofit szervezet
- egyház
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- építés
- gépbeszerzés
- eszközbeszerzés
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok: | ||
Letöltés | Dokumentum | |
Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről | ||
Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről kisfilm elkészítéséhez |
7. intézkedés: Közösségi tevékenységhez kapcsolódó eszközbeszerzések támogatása
Kapcsolódó HVS célkitűzés
Helyi identitás megőrzése a közösségi színterek felszerelésén és tartalommal való megtöltésén, a nemzetiségi tradíciók, természeti, kulturális és gazdasági értékek megőrzésén és bemutathatóságának fejlesztésén, tematikus rendezvények, képzések és táborok megszervezésén keresztül.
HVS intézkedés leírása
A támogatás célja olyan, civil szervezetek, klubok, önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházak működéséhez szükséges eszközök beszerzése, amelyek tartósan szolgálják a tevékenységük ellátását.
Támogatási kritériumok
- Az önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok csak a nem kötelező önkormányzati feladatok ellátásához kapcsolódóan pályázhatnak.
- IKSZT támogatási határozattal rendelkező ingatlanokon megvalósuló fejlesztések nem támogathatók.
- A helyi közösségi rendezvényeken a támogatásból beszerzett eszközök bemutatása és alkalmazása szükséges.
- Együttműködés a Szinergia Egyesülettel a projekt térségi bemutatásával kapcsolatban.
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Közösségi célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 200 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 2 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területéhez tartozó településen a pályázat benyújtásakor működő
- székhellyel rendelkező nonprofit szervezet
- egyház
- települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel, tevékenységgel érintett település a tagja
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- eszközbeszerzés
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok: | ||
Letöltés | Dokumentum | |
Nyilatkozat a Helyi Akciócsoporttal való együttműködésről |
8. intézkedés: Tematikus rendezvények támogatása
Fogalommagyarázat
Közösségfejlesztő akció: olyan rendezvény, amely a helyi közösség (település) társadalmi összetartó erejét, identitástudatát fejleszti.
Tematikus rendezvény: egy meghatározott téma köré épülő rendezvény.
Kapcsolódó HVS célkitűzés
Helyi identitás megőrzése a közösségi színterek felszerelésén és tartalommal való megtöltésén, a nemzetiségi tradíciók, természeti, kulturális és gazdasági értékek megőrzésén és bemutathatóságának fejlesztésén, tematikus rendezvények, képzések és táborok megszervezésén keresztül.
HVS intézkedés leírása
Olyan közösségfejlesztő akciók, tematikus rendezvények szervezésére, lebonyolítására igényelhető támogatás, amelyek a különböző generációk aktív közreműködésével valósulnak meg és egyedi helyi jellegzetességek bemutatására irányulnak.
Támogatási kritériumok
- Eszközbeszerzés és marketing önállóan nem támogatható
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Közösségi célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 200 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 2 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen a pályázat benyújtásakor működő
- székhellyel rendelkező nonprofit szervezet
- települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel, tevékenységgel érintett település a tagja
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- eszközbeszerzés,
- rendezvény előkészítése és megvalósítása,
- marketing.
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok:
A Szinergia Egyesület nem kér a projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumot.
9. intézkedés: Helyi identitást növelő, közösségfejlesztő képzések, előadások támogatása
Kapcsolódó HVS célkitűzés
Helyi identitás megőrzése a közösségi színterek felszerelésén és tartalommal való megtöltésén, nemzetiségi tradíciók, természeti, kulturális és gazdasági értékek megőrzésén és bemutathatóságának fejlesztésén, tematikus rendezvények, képzések és táborok megszervezésén keresztül.
HVS intézkedés leírása
Támogatás vehető igénybe helyi identitást fejlesztő és szakmai előadások, képzések lebonyolítására, közösségfejlesztési programok megvalósítására, melyek célja a települések népességmegtartó erejének javítása, a térségi tudásszint növelése.
Támogatási kritériumok
- Eszközbeszerzés és marketing önállóan nem támogatható
- Képzési naponként maximum 200.000 Ft számolható el.
- Az ügyfél köteles a kifizetési kérelme benyújtásával egy időben a képzésről fényképekkel ellátott beszámolót készíteni és beküldeni Szinergia Egyesület részre.
Az intézkedés típus szerinti besorolása
Közösségi célú fejlesztés
Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege
Minimum támogatási összeg: 200 000 Ft
Maximum támogatási összeg: 2 000 000 Ft
Ügyfélkör
A LEADER HACS illetékességi területébe tartozó településen a pályázat benyújtásakor működő
- székhellyel rendelkező nonprofit szervezet
- települési önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat
Támogatható települések köre
Almamellék, Almáskeresztúr, Bánfa, Basal, Bicsérd, Boda, Boldogasszonyfa, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Endrőc, Gerde, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Helesfa, Hetvehely, Hobol, Horváthertelend, Ibafa (+Gyűrűfű), Kacsóta, Katádfa, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisdobsza, Kistamási, Magyarlukafa, Merenye, Molvány, Mozsgó, Nagydobsza, Nagypeterd, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Okorvölgy, Patapoklosi, Pécsbagota, Pettend, Rózsafa, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sumony, Szabadszentkirály, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szentlőrinc, Szigetvár (csak külterület), Szörény, Szulimán, Teklafalu, Tótszentgyörgy, Várad, Vásárosbéc, Velény, Zádor, Zók
Támogatható tevékenységek
- eszközbeszerzés,
- képzés előkészítése és megvalósítása,
- marketing.
Projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumok:
A Szinergia Egyesület nem kér a projekt adatlaphoz csatolandó dokumentumot.
10. intézkedés: Tematikus táborok támogatása
Kapcsolódó HVS célkitűzés
Helyi identitás megőrzése a közösségi színterek felszerelésén és tartalommal való megtöltésén, a nemzetiségi tradíciók, természeti, kulturális és gazdasági értékek megőrzésén és bemutathatóságának fejlesztésén, tematikus rendezvények, képzések és táborok megszervezésén keresztül.
HVS intézkedés leírása
Támogatás vehető igénybe helyi közösségek számára meghatározó, fontos témákban (oktatási, kulturális, művészeti, ismeretterjesztő, környezetvédelmi, tudományos, sport, hagyományőrző, kézműves) megszervezett táborokra.
Támogatási kritériumok
- Minimum 3 napos tábor támogatható.
- Marketing önállóan nem támogatható.

Projektterv |