Keresés
Close this search box.

Vállalkozások fejlesztési lehetőségei a célkeresztben

Pályázati tájékoztató fórumot tartott a Pécs – Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara november 8-án Pécsen. A rendezvény célja egyrészt információ nyújtás a Magyarország – Horvátország Együttműködési Programjának kis- és középvállalkozások versenyképességét támogató, másrészt a Vidékfejlesztési Program releváns pályázatainak bemutatása volt.

 

Várhatóan 2017. év elején nyitják meg az INTERREG V A Magyarország – Horvátország határon átnyúló együttműködési programjának azt a részét, amely a kis- és középvállalkozások versenyképességét támogatja (KKV-k számára közvetlenül pályázható).  A pályázat részletes kidolgozása jelenleg is folyamatban van. A Tájékoztató Fórum első részében a pályázat kidolgozásában résztvevő Logframe Tanácsadó Kft. képviselői mutatták be előzetesen a pályázat főbb kereteit az érdeklődők számára. A megjelenő pályázat fő célja a határmenti régióban működő vállalkozások olyan együttműködési projektjeinek támogatása, mely a fenntartási időszakot követően is megmarad, és hozzájárul a terület gazdasági fellendüléséhez.

A bemutatóból megtudhattuk, hogy ilyen jellegű kezdeményezésre még nem volt példa. A pályázatok egy két fordulós bírálaton esnek át. Első körben egy rövid összefoglalót kell benyújtani melyben a partnerek és az együttműködés jellege kerül bemutatásra. A legjobb kezdeményezések kidolgozását már egy kiíró által megbízott csapat segít kidolgozni, véglegesíteni, ezek közül kerülnek kiválasztásra az támogatott projektek.

A támogatás intenzitása magas, 75%, de a pályázat utófinanszírozású. A tervek szerint 2017. év elején jelenik meg a felhívás, melyet a http://www.huhr-cbc.com/ oldalon tesznek majd közzé

A program második felében Vida Laura Ildikó a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Baranya megyei területi felelőse mutatta be a Vidékfejlesztési program aktualitásait. A tájékoztatójából megtudhattuk, hogy ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat célja a vidékfejlesztésben érintett kormányzati, önkormányzati és társadalmi szervezetek, szakmai testületek, gazdálkodó tevékenységet végző szervezetek információs és együttműködési hálózatba szervezése, és tevékenységük összehangolása a vidék társadalmi-gazdasági fejlődése, a felzárkóztatás, valamint a támogatási források hatékony felhasználása érdekében, továbbá az MNVH szolgáltatásainak széles körben történő hozzáférhetővé tétele. Vida Laura elmondta, hogy az MNVH szolgáltatásainak igénybevétele regisztráció alapján lehetséges. Bármely személy vagy szervezet – ide értve az együttműködéseket, vidéki fejlesztéspolitikai szerveződéseket is – jogosult regisztrálni az mnvh.eu oldalon.

Előadásában részletesen beszélt a legnagyobb érdeklődéssel várt, 2016. október 24-től beadható nem mezőgazdasági tevékenységek indítását támogató pályázatról. A pályázat vidéki térségekben egyedül álló módon támogatja a vállalkozások indítást, a munkahelyteremtést. Az átalány jellegű támogatás segítségével 40 000 eurónak megfelelő összeget kaphatnak a legjobb üzleti és pénzügyi tervet benyújtó pályázók.

A már megjelent mezőgazdasági pályázatok bemutatását követően szó esett a társadalmi egyeztetés keretein belül már megjelent Fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása illetve a Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása felhívásokról is.